LMBTQ aktivista? Bűnös!

LMBTQ aktivista? Bűnös!

LMBTQ aktivista? Bűnös!

Hajnal, ATV, műsorvezetők, ellenzék. A hír: a Magyar Nemzet címlapon számol be a baloldal bűnös LMBT terveiről, mint a szexuális világosítás bevezetése az iskolákba, a transznemű emberek jogainak kibővítése, LMBTQ emberek támogatása. Az illusztráció Dobrev Klára a Budapest Pride felvonulásán. És a felvetés: akkor most a Fidesz most azt állítja, hogy Dobrev Klára aktivista?

A kérdés mögött nincs rosszindulat, de a címlap, a hangulat, maga az, hogy ez a cikk egy rendkívüli reggeli leülést igényel, jól bizonyítják, hogy ha valaki ilyen erővel áll ki az LMBTQ jogokért, már-már úgy, mint egy aktivista, az bizony magyarázatot követel. Vagy magyarázkodást. Mert valahogy el kell helyezni az embert egy dobozban: aktivista-e vagy nem. Hiszen lehet csak úgy beszélni LMBTQ jogokról, és persze, támogatni is őket, na de aktivistának lenni… Az már valami más.

Iszom a kávémat, fáradtan pislogok, korábban keltem, nekem, aki aktivistának tartja magát, hajnalban át kellett vinnem a szomszéd pótkulcsát a szomszédnak, mert mi aktivisták is tudunk ilyen hétköznapi alakok lenni. És azon jár az agyam, hogy mióta lett az aktivista szerep valahol egy kicsit… ciki… bűnös… kétes szerep Magyarországon.

Az ide vezető út persze egyenes volt, ha az aktuálpolitika homofób ámokfutását nézzük az utóbbi években. Orbán Viktor néhány éve még azért volt hálás a magyar LMBTQ közösségnek, mert az csendben meghúzza magát a sarokban és volt annyira jófej, hogy nem zavarta a miniszterelnök úr és a nagy magyar társadalom nyugalmát. Meg kell hagyni: a néhány aktivistán felül az LMBTQ közösség akkoriban valóban eléggé passzív volt.

Aztán a nyugodt víz hirtelen nem volt nyugodt többé. Igaz, jó kérdés, hogy kicsoda zavarta meg ezt a vizet valójában. Jött egy botrányos mesekönyv, ami megmutatta a való világot a gyerekeknek, a szélsőjobb pedig náciként ledarálta. Hát kérem, itt a darálás volt a drasztikus lépés. A transzneműek életének ellehetetlenítését nem tűrte halkan a közösség, de a törvényt nem is a közösség találta ki. Nem tűrtük a családi jogok eltiprását sem, de ezt az intézkedést sem mi találtuk ki, egészen addig a szivárványcsaládok is éltek nyugalomban, boldog gyerekeket nevelve, akik ki lettek emelve az árvaházakból, új esélyt kapva.

Mi csak nem hagytuk magunkat. Vagyis az aktivisták nem hagyták magukat. Akik emiatt bűnösök lettek. Megkapták a skarlát betűt, igaz, öt plusz színnel.

Az LMBTQ aktivistákat egészen addig nem igazán képzelte sehogy a magyar társadalom. Maximum talán rengetegen furcsa alakoknak vizionálták őket, fiús lányoknak, lányos fiúknak, akiken akár lehet gúnyolódni is, vagy nevetni rajtuk, amiben olyan jó a magyar ember. De alapvetően a céljaikkal senki sem akart vitatkozni, vagy egyszerűen nem törődtek velük. Vagyis maximum a külsőségek voltak a középpontban, amiknek nyilván semmi értelme. De még ezek sem voltak középpontban valójában. Az LMBTQ aktivisták létezéséről nem is igazán tudtak az emberek.

Vagyis mikor a szelíd kutyának gondolt LMBTQ közösség a jogtiprás miatt visszaharapott, a Fidesz felfedezte, hogy ezzel lehet valamit kezdeni. A melegeket ugyebár sokan nem szeretik, mert mégis hogy gondolják felnőtt emberek, hogy azzal szexelnek, akivel nekik jól esik, az LMBTQ aktivisták meg ezt támogatják, és hát róluk nincs sok információ, csak egy fehér vászon, amire lehet festeni. Bármit. És festettek is – bármit.

Az LMBTQ aktivista lett a gyerekek megrontója, aki mesékkel veszi rá a gyerekeket arra, hogy melegek legyenek. Az LMBTQ aktivista lett az a szörnyeteg, aki bejár a gyerekekhez az oviba és arról mesél, hogy miért jobb, ha transzneműek. Sőt, az LMBTQ aktivista lett az zseni, aki át is műti a gyerekeket, mert vicces megfordítani egy oviscsoport nemi összetételét. Hülyeség? Hülyeség. Benyelték? Benyelték.

Mert ha ma bármilyen magyarázatra szolgál az, ha valakire rávetül az LMBTQ aktivista címke, akkor benyelték.

Pedig valójában az emberi jogok védelme egy elég jó dolog. Valójában arra törekedni, hogy egy társadalom minden tagja egyenlő legyen, elég jó dolog. Valójában arra törekedni, hogy egy országban úgy legyen kiosztva a jogok, hogy minden ember számára egyenlő módon járjon a boldogság, egy nagyon jó dolog.

Nem kellene magyarázkodni, hogy valaki LMBTQ aktivista-e. Valójában az kellene, hogy legyen a kérdés, hogy valaki miért nem LMBTQ aktivista.

Te miért nem hozod fel a családi asztalnál, hogy mégis mennyire gáz, hogy egy felelőtlen döntés miatt Magyarországon a transzneműek nem élhetnek teljes életet, sőt, vannak magyar állampolgárok, akik akár öngyilkosok lesznek emiatt a felelőtlen, gyűlölet vezértelte döntések miatt? Te miért nem mondod el a munkatársaidnak, hogy mennyire abszurd, hogy azt gondolják LMBTQ emberekről, hogy gyerekeket műtenek meg? Te miért nem hozod fel egy baráti beszélgetés alatt, hogy miért nincsenek egyenlő házassági jogok Magyarországon? Te miért nem mész ki az utcára, ha olyan törvényt hoznak, ami megbélyegzi a könyvesboltokat, ha LMBTQ könyvet árulnak? Te miért nem osztod meg a cikket, ami a közösséggel szembeni visszaélésekről szól? Te miért nem teszed ki Stories-ba azt a mesekönyvet? Miért nem hordasz A család az család maszkot?

Ja, hogy megteszed? Akkor picit barátom, te is aktivista vagy. És csak azzal tudlak vádolni, hogy jobbá teszed az országot. De tudod mit? Legyen!

Valójában mindenki lehetne aktivista. És ezáltal többen is vagyunk aktivisták, mint bárki gondolná. És az aktivisták a legjobb emberek, akik történhetnek ezzel az országgal, ahol napról napra egyre több kisebbség van kisemmizve, ellenségként lefestve és semmibe véve.

És ez a cím nem magyarázatot követel, hanem büszkeséget. Szóval, éljenek az aktivisták.

Tetszett az írás? Akkor szégyentelenül megkérlek, hogy kövess Instagramon! Felhasználónév: @kanicsar  …És Facebookon!

Kép: Sharon McCutcheon fotója a Pexels oldaláról

Facebook Comments