60 éve szabadok lettek a magyar melegek. Aztán…

60 éve szabadok lettek a magyar melegek. Aztán…

60 éve szabadok lettek a magyar melegek. Aztán…

1961 december 15-én – vagyis pont 60 éve – Magyarországon legalizálták a homoszexualitást. Elég késői dátumnak tűnhet, ám valójában hazánk más országokhoz képest meglehetősen korán vallott politikailag is liberális nézeteket arról, hogy mégis miért is kellene az államnak két felnőtt ember hálószobájában kutatkodnia.

A derűs megállapításhoz persze azért hozzátartozik az a sötét kiegészítés is, hogy a melegek ezután sem örülhettek oly nagy szabadságnak. Ha valakiről a Kádár-korszakban kiderült, hogy meleg, könnyen kényszeríthették arra, hogy ügynökként működjön, hiszen szexuális orientációja elég alapos zsarolási alap volt mind családja köreiben, mind a munkahelyén.

Ha kiderült, hogy meleg vagy, lehet, kirúgtak. Így ha kiderült, hogy meleg vagy, besúgó lettél. És ha kiderült, hogy meleg vagy, könnyen lehet, hogy más melegekről is beszélned kellett.

De ez másik, messze nyúló téma. Fél másodpercre ragadjuk meg most a rendelkezés pozitív árnyalatát. Ha meleg voltál és ez kiderült rólad, törvényileg többé nem vonhattak felelősségre. Egy kis szabadság.

Mindenképpen furcsa megvizsgálni a törvényt az elmúlt évek tekintetében és feltenni a kérdést, hogy képes lenne-e ma Magyarország Kormánya annyira liberális lenni, mint Kádárék voltak 1961-ben. Egy diktatórikus államberendezkedés és egy demokratikus kormány működésének összehasonlításakor alapvetőnek kellene lennie annak a megállapításnak, hogy ma már haladóbb gondolkodásúak vagyunk; ám ebben a tekintetben ez nem igazán helytálló. Ugyanis ha az LMBTQ jogokat nézzük, Magyarország messze nem haladó gondolkodású. Inkább konzervatív, tudatlan és kegyetlen. És az a szexuális orientációval kapcsolatos nyitottság, ami egy – nem bírom hangsúlyozni – diktatórikus rendszerben volt, ma már szóba sem jöhet.

Vagyis… Lehet, hogy Kádár kevésbé volt homofób, mint Orbán.

60 éve Kádárék úgy döntöttek, hogy komótosan kiballagnak a magyar állampolgárok hálószobájából. Az elmúlt években pedig a Fidesz és a KDNP politikusai hangosan üvöltözve törik be az ajtót, azáltal megszabva, hogy számukra ki magyar és ki nem, hogy mi történik a takaró alatt.

Valahol egy nemzet tragédiája az, hogy egy több százezer főből álló közösség 60 éve valamilyen szintű szabadságot kapott, az elmúlt két évben pedig nemcsak főellenségnek számít az állami propaganda szemében, de olyan törvény kereszttüzébe került, amik alapvetően sértik az ember jogait és megkérdőjelezik azt, hogy az állam valóban beleszólhat-e ilyen szinten az emberek életébe. Kényelmetlen a kérdés: hogy jutottunk ide?

Lehetne ma ez egy ünnepnap. Nemcsak az LMBTQ közösség számára, hanem az egész társadalom számára is. Hiszen ha a tízmilliós közösségünkben több százezer ember szabadabbá válik, az ünneplésért kiállt. De ünneplés helyett inkább keserűséget érezhetünk. Mert 2021-ben nem azért mentünk ki az utcákra szivárványos pólókkal, kitűzőkkel és zászlókkal, hogy ünnepeljük a büszkeséget vagy a szabadságot, hanem azért, mert soha nem látott módon törölte bele a lábát a hatalom ártatlan emberekbe, csak hogy szavazatokat gyűjtsön be magyaroktól úgy, hogy meggyűlöltet velük más magyarokat.

Míg 60 éve azt mondták több százezer embernek, hogy semmi baj azzal, hogy olyan van, amilyen vagy, ma már hangosan mutogatnak és vádaskodnak.

Fideszes kötődésű újságírók fideszes pénzekből fizetett csatornákon nyíltan mondják ki, hogy a melegek olyanok, mint a kutyaszar.

Állami televízióban, többek között az LMBTQ emberek által fizetett adóból készítenek olyan műsorokat, melyek azokat a konverziós terápiákat propagálják, amik sokszor öngyilkosságba kergetik a fiatalokat.

A miniszterelnök azt mondja, hogy valaki a szerelmi csalódástól lesz transznemű. És csak meg kell emberelnie magát. Majd szereti más. Előtte pedig a kormánya egy egy éjszaka alatt született törvénnyel kerget öngyilkosságba magyar transznemű állampolgárokat, akik nem akarnak senkinek sem ártani, csak önmaguk lenni és egyszerűbben, kevesebb akadállyal élni.

Megszabják, hogy mi a magyar család és mi nem az. Ezzel nemcsak a szivárványcsaládokban élő gyerekek és szülők szeretetét és odaadását megkérdőjelezve, de elszakítva az esélyt megannyi állami intézményben nevelkedő gyereknek attól, hogy szerető családi körben növekedjen fel, jó anyagi helyzetben, lehetőséggel egy jobb életre.

Megcímkézik a könyveket, verseket, regényeket, filmeket, amik két felnőtt ember szeretetéről szólnak. Egy rossz izű történelmi időszakot visszaidézve rendelik el, hogy címkézzék fel a könyvesboltokat, amik olyan könyveket árulnak, amik szigorúan csak fóliában jelenhetnek meg, mint valami ócska pornó.

Óriásplakátokon hirdetnek nyilvánvaló hazugságokat arról, hogy az LMBTQ emberek iskolákba járnak be azért, hogy gyerekeket vegyenek rá nemváltoztató műtétre. Ami abszurd. Ami nem történik meg. Ami nem is lenne lehetséges.

De erről a közösségről 2021-ben már boldogan lehet nyíltan hazudni.

Ez ma a helyzet. Ez történik 60 évvel azután, hogy az LMBTQ emberek egy kis látszólagos szabadságot érezhettek. Bár utána jött még rengeteg harc, sok kudarccal és sok győzelemmel, és szerencsésnek mondhatja magát a közösség már csak azért is, mert harcolhat… Mégis. 60 éve bizony Magyarország előre ment. Nem hátra.

A képen a Parlament látható 1961-ben. Fénykép forrása: Fortepan / Handa család

Tetszett az írás? Akkor szégyentelenül megkérlek, hogy kövess Instagramon! Felhasználónév: @kanicsar  …És Facebookon!

Facebook Comments