Az LMBTQ és az ő “vitáik”

Az LMBTQ és az ő “vitáik”

Az LMBTQ és az ő “vitáik”

“Az alkotmányba azért kellett beleírni, hogy egyszer és mindenkorra lezárjuk azt a vitát, amit bizonyos LMBTQ-körök nyitottak”

Mondta Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese a Telexnek, miután kérdőre vonták, hogy az a bizonyos családellenes (nekik családtámogató) alkotmánymódosítás miért is volt annyira fontos egy világjárvány közepén – és miért pont erre hivatkozva lépték meg. Semjén Zsolt szerint a családpolitikának ilyen szempontból semmi köze a vírushoz, csupán hát zajlik a világ és ezekre a vitákra ugyebár reagálni kell.

Szép próbálkozás, sőt, végre a földre pottyant egy kis őszinteség is, de továbbra sem mentség. Arra viszont mindenképpen jó, hogy a mostanában viccesen homofób Novák Katalin és társai szemszögéből láthatjuk, mit is jelent a szivárványcsaládok kérdése.

Egy “vitát”, amit “bizonyos LMBTQ-körök” nyitottak.

Az még nem is baj, ha vitaként is kezeljük a kérdéskört. Hiszen igen, az, hogy két férfi vagy két nő neveljen gyereket a többségi társadalom számára érdekes kérdés lehet, amit igen, meg kell vitatni. Válaszolni kell kérdésekre, felméréseket, kutatásokat kell készíteni, szakembereket, pszichológusokat, biológusokat, orvosokat, kutatókat, tudósokat kell megkérdezni. Vagyis egy vitában nyitottnak kell lenni. Meghallgatni az érveket és ellenérveket és utána hozni egy kiegyensúlyozott döntést. Lehet valaki nem fog örülni neki, sőt biztos – de legalább körbejártuk a témát és egy normális, gondolkodó társadalomként működtünk.

A baj itt az, ahogy ez a “vita” kezelve lett. Vagyis ahogy nem lett kezelve.

Hiszen azt ne nevezzük egy vita kezelésének, hogy napok alatt hozunk egy döntést, anélkül, hogy meghallgatnánk bárkit az ellenérvekről és érvekről. Anélkül, hogy megkérdeznénk az érintetetteket, beszélgetnénk velük, és vitára buzdítanánk őket. Arra, hogy mondják el mit éreznek, mit gondolnak és válaszoljanak a kritikus kérdésekre. Anélkül, hogy átolvasnánk több száz tanulmányt a témáról, összehívnánk egy bizottságot szakértőkről és beszélgetnénk, beszélgetnénk, beszélgetnénk. 

Ez a “vita” minden bizonnyal úgy lett eldöntve, hogy valakit nagyon zavartak a homokosok meg genderváltók, és mikor feltűnt neki, hogy itt bizony vannak családok, akiket középpontba lehet állítani, rájuk lehet húzni a szivárványzászlót, ki lehet őket tenni a tömeg elé, hogy tessék ezek a libernyákok, ez lesz a vége, tessék buzizni bátran, akkor mosolygott egyet, azt mondta magában, hogy akkor írjuk át az alkotmányt, majd most meglátják, és fordult egyet az ágyában.

Nem volt vita, nem voltak kérdések, nem voltak válaszok, csak egy eszme. Csak egy eszme, amit néhány ember magáénak gondol ebben az országban, és úgy gondolta, hogy ez bőven elég ahhoz, hogy választ adjon egy “vitára.” Nem kell tudomány. Nem kell nyitottság. Nem kell  emberség. Ha tudjuk, hogy nekünk célunk a homofóbia, akkor mit kell itt gondolkodni.

A ferdehajlamúak ügyében egyenes az út.

A “vita” ezért végül sose lett lezárva. Hiszen máig semmit nem tudnak ezek az embertársaink a szivárványcsaládokról. Ahogy nem tudnak semmiről, amit gyűlölnek. Nem tudják, kik azok a transznemű emberek. Nem tudják, mi az a gender elmélet. Nem tudják, hogyan működik egy család, ami éppen nem apa-anya-gyerekek, vagyis túlhalad az átlagon, ami mögött csak gusztustalan dolgok lehetnek. 

Azt hiszik, hogy a “bizonyos LMBTQ-körök” azt akarják, hogy az anya férfi legyen, az apa meg nő, mert hát biztosan úgy vannak ezek az izék, hogy játszák ezeket a szerepeket, a gender meg biztos ilyen nemváltoztatás, szóval ezt akarják, igen, mocskos dolog ez. 

Nem jut eszükbe, hogy ebben a modellben pont, hogy az LMBTQ emberek is hisznek. Semmi bajuk a heteroszexuális családokkal, ahol az anya nő, az apa férfi. Sokuk anyja nő volt. Sokuk apja férfi volt. Sok férfibarátjuk apa. Sok nőbarátjuk anya. Sokkal inkább azt akarják, hogy lehessen olyan család is, ahol két apa van (akik akár férfik) vagy két anya (akik akár nők), mert a lényeg nem ez. A lényeg a gyerek, a szeretet, a gondoskodás. A “bizonyos LMBTQ-körök” számára ez a lényeg, ha a családról van. Nem a szerepek meg a nemek. 

Ez a “vita” nincs lezárva.

Mert amit leírtak, az nem bizonyít semmit. Mert semmi köze az egész “vitához.”

Ez a “vita” nincs lezárva. Mert ez nem egy “vita”, hanem emberi sorok sokasága. Gyerekek sokaságáé, akik lehet, emiatt maradnak nevelőotthonokban. És felnőttek sorsa, akiknek minden anyagi lehetősége megvan arra, hogy tisztességesen felneveljen egy gyereket és minden szeretet megvan a szívében, hogy ez a gyerek mosolyogva váljon felnőtté. 

Ez a “vita” nincs lezárva. Mert szivárványcsaládok mindig voltak. Most is vannak. És mindig lesznek. 

És ez a “vita” nincs lezárva. Mert ha alkotmányt át is tudják írni, titokban, éjnek éjjelén… A társadalmat nem tudják.

És nem fog senki és semmi eltűnni csak azért, mert becsukják a szemüket. Bármekkora elégedettséggel is gépelik át a “módosítás_10.docx” fájlt a laptopjukon palacsintasütés közben.

Tetszett az írás? Akkor szégyentelenül megkérlek, hogy kövess Instagramon! Felhasználónév: @kanicsar  …És Facebookon!

Facebook Comments